Marslakók

Aggtelek (ES)
Petko Dourmana (BG/GB)
Németh Hajnal
Komoróczky Tamás
Gigi Scaria (India)
Caspar Stracke (D/USA)
Sugár János
Szabó Eszter

A kiállítótt munkákról

A kiállításon, melynek címét Petko Dourmana díjnyertes* infravörös videóinstallációjából kölcsönöztük, a Videospace Galériával rendszeresen együttműködő művészektől mutatunk be egy-egy művet.

Obama elnök egyik beszédében az amerikai űrprogramban eddig szereplő újbóli holdraszállás helyett váratlanul a Mars elérését tűzte ki fő célként. Petko Dourmana „leleplezi” a manőver célját: a Földünkön élő marslakók, közöttük Obama, végre haza akarnak térni. A művész bizonyítékkal is szolgál: miközben egy monitoron az elnököt látjuk és halljuk, egy előtte felállított élő kamera egy marslakót mutat ugyanazon a helyszínen. Az élő kamera képének valódiságához kétség sem férhet, hiszen a néző személyesen is beavatkozhat. A nagy sikerű, februári „nukleáris tél” szimuláció után Petko ismételten bebizonyítja, hogy virtuális terek és szituációk kigondolásában és megtervezésében végtelen a fantáziája és a precizitása.

A kiállítás játékos címében persze az is benne van, hogy a művészeket a többi ember gyakran furcsa, földönkivüli lényeknek tekinti. De a marslakóság benne van Szabó Eszter animációiban is; hiszen a mindennapi ember is elég különösen tud kinézni, viselkedni, és nem biztos, hogy minddel szívesen élünk együtt egy bolygón.

Komoróczky Tamás Szellemei már nem is ebben a világban élnek, habár az antropomorf neon-objektek bizonyos emberi szerveikkel, illetve az egyikükre láncolt jókora vasgolyóval még igencsak Földünkhöz kötöttek.

Groteszk vizuális és gondolati világot épít fel a katalán Aggtelek művészcsoport új videójában, a Slash Theatre-ben. Isten bevezet minket a görög mitológia és filozófia eddig félreértett részleteibe, a két fiatal művész saját, szuverén képi világában botladozik.

Caspar Stracke háromcsatornás videójában, az Urban Particle Supercollider-ban három világvárosban – New Yorkban, Teheránban és Szöulban – élő művészek által küldött fotókból készített 3D-objekteket, melyeket úgy kapcsolt össze, ahogy a Tejút csillagrendszerei járják közös, összegubancolt, spirális pályájukat a végtelenben. A virtuálisan egymáshoz láncolt, önmagukban nagyon is triviális és „földi” városi tárgyak (plakátok, szemeteskukák, utcatáblák) társadalmi-politikai vonatkozásokat is mutatnak.

A „Marson járni” azt is jelenti, hogy a nem mindennapi világban zajlik valami, és a politika világa éppen ilyen. Németh Hajnal Crystal Clear Propaganda című fotósorozata és hangműve egy jellegzetesen civil közelítés a politika vizuális oldalához. A fotókon a politikai propaganda pózait (zászlólengetés, patetikus gesztusok) kutatja a művész, a plakátok harsány, figyelemfelkeltő stílusában. A sztereó hanganyag egyik csatornáján a professzionálisan lejátszott Marseilles-t halljuk több változatban, a másikon civilek, franciául esetleg nem is beszélő, a szöveget nem értő emberek éneklik saját verziójukat.

A múlt század politikai rendszereinek, korszakainak sorsát mutatja be az indiai Gigi Scaria parafrázisában, a Political Realism című videóban. A Sztálin szobor ledöntésétől a World Trade Center eltűnéséig markáns vizuális ikonokat láthatunk a nyíló és csukódó ajtók mögött egyszerű fotóanimációkban.

Politikusi pózokat és kulturális kódokat boncolgat Sugár János évek óta folyó Mute című videóprojektjében, melyben több ország elnökjelölteinek televíziós vitáit mutatja be hang nélkül, hamis feliratokkal. A politikusok szájába adott, a – belterjes - művészeti szcénára adaptált banális viccek abszurddá fokoznak egy olyan szituációt, melyben a résztvevők a maguk módján éppen a legkonvencionálisabban szeretnének megnyilvánulni.

És ezzel visszatértünk Obamához és ahhoz a gondolathoz, hogy nem minden az, aminek látszik, még ha nem is mindjárt a Marsról származik.

A kiállítás támogatói

Külön köszönet:
Inda Galéria